A Vodafone Magyarország Alapítvány támogatása
A Vodafone Magyarország Alapítvány "Támogatás a nehéz körülmények között élő tehetséges fiatalok továbbtanulásához" című pályázat keretében támogatást nyújt az "Íme a gyermek" Alapítványnak, ezzel segítve két középiskolás diákunk továbbtanulását.
Köszönjük a Vodafone Magyarország Alapítvány segítségét.

KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK AZ ISKOLÁÉRT ÉS A
DIÁKOKÉRT
Iskolánkban két közhasznú szervezet működik önálló
jogi személyként. Az egyik az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és
Gimnázium DIÁK EGYESÜLETe - melynek jogelődjei az 1986-tól Diák Sportkör, majd
1993-tól Diák Sport Egyesület néven tevékenykedő szervezetek voltak.
A másik az, ÍME A GYERMEK Alapítvány. Mindkettő működési területe kiterjed az
iskolára, annak tanulóira és oktatóira.
A Diák Egyesület élén az évente összehívott Közgyűlés áll, a közgyűlések
közötti időszakban az operatív irányítást az Elnökség végzi, az Alapítványt
pedig a kuratórium irányítja. Mindkét szervezet be van jegyezve a cégbíróságon,
az adóhatóság nyilvántartja, és mindkettő felügyeleti szerve a
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
A Diák Egyesület célja:
E cél érdekében a Diák Egyesület a következő
feladatok megvalósítására törekszik:
A fentieken túl az Egyesület feladatának tekinti,
hogy az iskolai oktató-nevelő munkához kapcsolódva a különböző
műveltségterületeken hozzájáruljon a tanulók értelmi, önálló ismeretszerzései
kommunikációs és cselekvési képességeinek kialakításához, fejlesztéséhez.
Törekszik arra, hogy a diákok adottságaikkal, fejlődésükkel, iskolai és iskolán
kívüli tanulással, egyéb tevékenységeikkel, szervezett és spontán
tapasztalataikkal összhangban minél teljesebben bontakoztathassák ki
személyiségüket. Ennek érdekében az Egyesület tevékenységi formái a következőkben
összegezhetőek:
Az ÍME A GYERMEK alapítvány tartós és
közérdekű célja, a gyakorlóiskolai oktató - nevelő munka anyagi és technikai
feltételeinek javítása, az idegen nyelvek tanulásának ösztönzése, külföldi
cserekapcsolatok kiépítésének segítése, hozzájárulás tanulmányi és egyéb
versenyek és vetélkedők díjazásához, kiemelkedő képességű tanulók művészeti
továbbképzésének biztosítása, iskolai és szabadidős programok támogatása. A
felsorolt célok technikai megvalósításához szükséges technikai berendezések
beszerzésére, továbbképzés elősegítésére és támogatására is törekszik
Alapítványunk. Az elmúlt egy-másfél évtizedben - a folyamatos változás és
átalakulás közepette is mindkét szervezet biztos anyagi bázison nyugodott, mind
tartalmi, mind pedig a gazdasági menedzselésüket tekintve elősegítették az
intézmény különböző jellegű feladatainak megoldását, az iskola
versenyképességének növelését.