Báró Eötvös József

Eötvös József (vásárosnaményi) báró, államférfiú és író, Eötvös Ignác báró és Lilien báróné fia, szül. Budán 1813 szept. 13., megh. Pesten 1871 febr. 2-án.

Tudós atyjánál kitűnő nevelésben részesült, különösen jótékony hatása volt a nagy tehetségű, korán érett ifjúra Pruzsinszky nevű nevelőjének, ki az akkori reakcionárius világ közepette sem titkolta a szabadelvű és nemzeti eszmék iránti lelkesedését. Korán belépett a közszolgálatba, 1834. aljegyző lett Fehér vármegyében, 1835. kancelláriai fogalmazó, amellett atyja oldalán alkalma nyílt megismerkednie a politikai körökkel is. Az 1832. országgyűlés alatt sokat tartózkodott Pozsonyban és Kölcsey naplójában egész elragadtatással ír "Pipsz"-ről. Tanulmányai befejezése után több évig tartó utazást tett A művelt nyugaton. Az utazása nemcsak irodalmi iránya és tehetsége kifejlesztésére nézve volt nagy befolyású, amennyiben megismertette őt a Franciaországban uralkodó szellemi áramlattal, a romanticizmussal s annak fő képviselőivel, hanem rendkívül tanulságos volt politikai pályájára nézve is. Élénk képzeletét megragadta a szabad és humánus törvények oltalma alatt minden téren észlelhető szellemi és anyagi haladás, és az ifjú törvényhozó azon szilárd elhatározással tért vissza hazájába, hogy a honi közszellemet a nyugati szabadelvű intézmények átvételének megnyerje. Ez időben készült első politikai műve a börtönreformról, melyet később Lukács Móriccal együtt átdolgozott Fogházjavítás cím alatt. Ebben a magánzár-rendszer mellett tör lándzsát. Az 1839-40. országgyűlésen. már feltűnést keltett szónoki tehetségével és tudományával. Egyik első beszédét a zsidók emancipációja érdekében tartotta, miről aztán röpiratot is irt: A zsidók egyenjogúsítása cím alatt (1841, 2. kiadás 1892). Az akkor nagyon vitatott házassági reverzális-kérdésben éppen mint jó katolikus tiltakozott a reverzálisok és püspöki pásztorlevelek ellen. Az országgyűlés után sem szűnt meg érintkezése az ellenzékkel, és politikai működése. A Széchenyi és Kossuth közt kitört éles irodalmi harcban ő is állást foglalt, még pedig Kossuth mellett a Kelet népe és a Pesti Hírlap című művével. Eszméinek teljes kifejtésére azonban csak akkor nyílt alkalma, midőn a Pesti Hírlap barátjának, Szalay Lászlónak vezetése alá jutott és így egészen az ellenzék doktriner árnyalatát szolgálta.

Mint büntetőjogi műveiben már azelőtt, most is a megyei rendszert támadta meg gyöngeségeivel és borzasztó visszaéléseivel. A nemzet egyesítésének és haladásának biztosítását csak a közigazgatás központosításában és a nemzeti akaratot kifejező felelős kormányban látta. Ezen elveit a Pesti Hírlap-bán kiadott cikkeiben fejtegette, melyek azután könyv alakban is napvilágot láttak Reform cím alatt. E mű mai napig is megtartotta értékét mint a parlamentáris rendszer világos és meggyőző apológiája. Ugyanezen eszmét szolgálta a Falu jegyzője című regénye is (1844-46), mely el is tekintve esztétikai becsétől. Eötvös leghatásosabb politikai műveihez tartozik. Egyáltalában nála a szorosan irodalmi tevékenység szoros kapcsolatban állott a politikai és társadalmi eszmékkel és Magyarország 1514-ben című regényén csak úgy meglátszik a politikai irány, mint vígjátékán az Éljen az Egyenlőség-en. Boldog családi élete - 1842-ben lépett házasságra Rosty Annával - nem tartotta őt vissza a nyilvános élettől. Mint író és politikus egyaránt, már a negyvenes években, az elsők között foglalt helyet. Mint szónok pedig oly nagy kedveltségnek örvendett, hogy József nádor, a főrendiház elnöke, midőn azt óhajtotta, hogy a főrendek nagy számmal jelenjenek meg a gyűlésen, őt kérte fel szólásra.

Miután a februáriusi forradalom és Kossuth 1848 márc. 3. beszéde következtében Eötvös elvei diadalra jutottak és az első magyar felelős kormány megalakult, ő mint vallás- és közoktatásügyi miniszter belépett Batthyány kabinetjébe. Mint miniszter, nemcsak annyira elhanyagolt szakának szervezésén fáradozott, hanem befolyt az általános politikai kérdések megoldásába is, még pedig egész életpályáján át követett engesztelékeny és lojális szellemben. Széchenyivel és Deákkal együtt ő képviselte a minisztertanácsban az uralkodóhoz lehetőleg közeledő, békítő irányt. Hanem e törekvése csak oly kevéssé ért eredményt, mint az egyház és iskola reformját célzó tervei.

Midőn Batthyány szeptember 11. lemondott, ő kétségbeesve elhagyta hazáját és Münchenben telepedett meg. "Egész életemben nem maradt meg más egészséges viszony, mint nőmhöz és gyermekeimhez; írta egy akkori levelében. Bár így a szabadságharc vihara elől félrevonult és huzamos időn át el volt zárva előtte a politikai küzdőtér, a távolban sem szűnt meg hazájának szentelni munkásságát. Aggódó, töprengő lelke a jelen csalódásai és csapásai közt nem szűnt meg kutatni a nemzeti lét és jövő mélyen fekvő, igazi alapjai után. E munkásságának eredménye: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra című műve (2 kötet, Pest 1851-54. németül Bécs és Lipcse ugyanakkor). Ebben először a szabadság, egyenlőség és nemzetiség eszméit és azok jelentőségét tisztázza, azután az állam célját fejtegeti, meghatározza az egyéni szabadság biztosítékait, előtt adja a központosítás hasznát és veszélyeit, határt von az állam korlátlansága és az egyesek és testületek joga közt. Legfontosabb azonban a munka VI. része, amelyben a haladás törvényeinek hatását taglalja az emberiségre és az államra nézve. A II. kötetben az állam berendezéséről szóló de azok bizonyos megszorításával és korlátozásával, eszméit adja elő, a kor követelte elvek alapján. E műnek azonban, éppen elvont, bölcselkedő tartalma miatt, mai napig nem volt becsének megfelelő hatása közéletünkre és irodalmunkra. A nemzetiségekre vonatkozó nézeteit külön is kifejtette és a hazai viszonyokra alkalmazta A nemzetiségek egyenjogúsításában (1851), amely azonban a szabadságharc által még izgatott közvéleményre nem hatott.

Hazatérve, 185l óta Pesten és svábhegyi villájában élt családjának és a Tudománynak, teljesen visszahúzódva a politikai mozgalmaktól. Csak 1859., midőn egy jobb jövő kezdett derengeni, lépett ismét a nyilvánosság elé egy politikai értekezéssel Ausztria egységének és hatalmának garanciáiról (Die Garantien der Macht und Einheit Oesterreichs, Lipcse). Javaslata határozottan alkotmányos és némileg átmenetet képez a perszonális unió és felelős minisztérium közt, miknek elérésére akkor úgy sem lehetett gondolni, és másrészt a centralizáció közt. E terv az olasz háború után már éppen nem elégíthette ki a magyarokat, minthogy igen sok ügyet tart fen a birodalmi közös kormánynak, de az 1860. októberi diploma alkotói, úgy látszik, nagyon is felhasználták. Az 1861. országgyűlésen Deák hívei közt, a felirati párton foglalt helyet és beszéde a felirat mellett Bécsben is nagy feltűnést keltett. Kiegyezési terveit a provizórium alatt sem hagyta abba, és egy ideig külön "Hetilap"-ot adott ki eszméi terjesztésére. Idővel azonban közjogi kérdésekben, teljesen azonosította magát Deák politikájával. A kényszerű politikai nyugalom ez éveiben újra tudományos és irodalmi hajlamának élt. Nagy érdemeket szerzett magának az Akadémia körül, melynek 1856 óta másodelnöke volt, 1866. pedig Dessewffy Emil gr. halála után elnöke lett. A Kisfaludy-társaságot is, melynek 1847 óta elnöke volt, feltámasztotta halottaiból. Az 1865. országgyűlésen újra Deák oldalán küzdött az országgyűlésen és a 67-es bizottságban. Részt vett a Bécsben folytatott bizalmas tárgyalásokban. Az Andrássy-kabinet kinevezésekor pedig, 1867. febr. átvette a vallás- és közoktatásügyi tárcát, mint az egyetlen az 1848. miniszterek közt, ki e minőségben újra szolgálta hazáját.

Csak most nyílt alkalma politikai és művelődési ideáljait, melyeknek addig élt, legalább részben megvalósítani. Már 1867. megszavazta az országgyűlés a zsidók emancipációját, 1868. pedig országos kongresszust hívott össze a miniszter e felekezet belső ügyeinek szervezésére. Két évvel később katolikus kongresszus gyűlt össze és tanácskozott, de ennek munkássága nem vezetett eredményre. Legfontosabb alkotása azonban kétségtelenül a népiskolai törvény volt. Egységes állami és művelődési szempontok szerint szervezni a népnevelést Mária Terézia ideje óta még nem kísérelte meg magyar kormány. A Thun-féle rendszer pedig nemzeti és felekezeti szempontból egyaránt az állam minden beavatkozása ellenségévé tette a nemzetet. Eötvösnek is meg kellett küzdeni a protestánsoknak történeti alapon álló gyanújával, midőn a felekezetekkel szemben megállapította az állam jogát és kötelességét. A felekezeti iskola meg is maradt, de a köteles iskolalátogatás törvénybe iktattatott és létrejött a községi népiskola és a népesebb helyeken a polgári iskola. Az állam főfelügyeleti jogának gyakorlására a tanfelügyelők intézménye állíttatott fel. Az azóta lefolyt negyedszázad mutatja, mennyire előmozdította e törvény a közművelődést. A középiskolán a tanárképző-intézet felállítása, az egyetemen kitűnő erők alkalmazása jellemzik Eötvösnek, fájdalom, nagyon is rövid kormányzatát.

A szorosan vett egyházi politikában Eötvös a jó katolikus, ki némileg hajolt Montalembert irányához, kivel személyes érintkezésben is állott, igen liberális irányt követett. A pápai csalatkozhatatlansági dogma proklamálása után ad audiendum verbum regium citáltatta a fehérvári püspököt, ki azt kihirdette. Szakának vezetésén kívül igen élénk részt vett az általános politikának, különösen a kiegyezésnek védelmében. Andrássy gróf távollétében ő szokott elnökölni a minisztertanácsban. E sokféle munka és fáradság végkép aláásta különben is gyenge szervezetét. A közgyász, mely halálakor nyilatkozott, mutatja, minő pótolhatatlan volt hazánkra nézve a veszteség. A kormány azt a férfiút vesztette el benne, kire nézve a nemzeti művelődés és az egyházi viszonyok igazán erkölcsi felfogása több volt puszta jelszónál. 1879. május 23. leplezték le szobrát a róla nevezett téren. Hamvai Ercsin, neje családjának birtokán nyugszanak.

Eötvös a magyar szépirodalom történetében is oly előkelő helyet foglal el, mint a politikai életben, s újabb történetünk alakjai közt az első, ki az államférfiú és a költő hivatását egyesíti magában. Soha politikusunk érzőbb lélekkel, kiterjedtebb szemkörrel és európaibb kultúrával nem bírt nála, s előtte a hasonló típus egyáltalán ismeretlen volt. Mint politikusnak és írónak pedig legfőbb sajátsága, hogy igazi filozófus is volt, aki bölcsészetét szívével is érezte. Egyéniségében mindez áthatja egymást s irói munkássága szerves kapcsolatban van a közéletivel. Amely eszmékért a társadalmi és a politikai pályán küzdött, ugyanazokat öltöztette művészi formákba is, s költeményei és regényei a legnemesebb értelemben irányművek.

Első szépirodalmi kísérletei kora ifjúságába, 1830-ra esnek s kivált 1832 óta többször találkoztak nevével a zsebkönyvek és lapok olvasói, így 1836-tól fogva az Athenaeum és a Társalkodó is. Némely prózai tanulmány mellett kivált lirai versekkel lépett föl, melyek hang, alak és kifejezés tekintetében Vörösmarty körének sajátságait mutatják, de nemes érzelmességökkel, bensőségökkel könnyen kiváltak az akkori u. n. szobaköltészet termékei közül s általánosan tetszettek, noha a nyelvvel és technikával való küzdés miatt kissé nehézkesek. A szelíd és szent fájdalommal vegyes honfi érzés s küldetésének sejtelme sugallják legszebb ódáját és dalát (Búcsú, Végrendelet), míg balladái közt A vár és kunyhóban a természet jogát hirdeti a társadalmi válaszfalakkal szemben (ismert darabja A megfagyott gyermek is). Eötvös azonban nem sok költeményt irt, s írói munkásságának a regényirodalom történetében van nagy fontossága. Igazán ünnepeltté a Karthausi tette nevét, mely 1838-40. jelent meg az Árvizkönyvben, melyet Eötvös a 38-iki pesti árvíz alkalmával nagyban károsított Heckenast könyvkereskedő fölsegítésére adott ki. A magyar regény ép ekkor, a harmincas években kezdett felfedezni s vette át a 20-as évek epikájának örökét. Jósikánál meg folytatta az eposzok történelmi irányát, a midon Eötvösnél egyszerre más légkörbe csapott, a modern társadalmi problémák, eszmék, törekvések ábrázolása felé. Új hang, új irány volt ez, mely a szűk hazai körből kiemelkedve, európai álláspontra helyezkedett, az emberiség lelkébe hatolt, s épen oly magas bölcsészeti szellemmel, mint mély költői érzéssel rajzolta a kor forrongó eszméit, szenvedélyeit és küzdelmeit. Csak - különben nemes, de bonyolult és nehézkes, nem éppen magyaros - előadása volt akadálya, hogy még nagyobb körben el nem terjedt. De a huszonhatéves elme e tartalmas és rendkívüli intuícióval alkotott műve idegen nyelvekre is fordítva, európai hírre tett szert.

Amint azonban Eötvös a 40-es évek folyamán a gyakorlati politika mezejére lépett, mint szépíró is közelebb jött az aktuális élethez, a hazai viszonyokhoz. Második regénye A falu jegyzője (1845) szintén társadalmi regény, de magyar földön játszik, s Eötvös akkori politikai törekvéseinek művészi kifejezője, valóságos irányregény. Pár év múlva új regénnyel lépett föl: Magyarország 1514-ben, mely már történeti regény, de szintén célzatos. A Dózsa-féle pórlázadást rajzolja benne nagy történeti tanulmánnyal és jellemző erővel, kidomborítva a jelenre nézve ama nagy tanulságot is, hogy a nemesség elvakultsága és a zaklatott nép szenvedélyei nemzeti katasztrófához vezetnek. Teszi ezt a történelem szellemének megmásítása nélkül, sőt a regény főérdeme a rajzolt kor nagy kérdéseinek és e kérdéseket képviselő személyeknek történelmileg és bensőleg igaz feltüntetése, úgy hogy az inkább különcségekhez tapadó Jósika mellett Eötvös e regénye nagy lépés volt a mélyebb történelmi felfogás felé s ami inkább az invenció és a cselekvény tekintetében fogyatékos.

Még egy nagyszabású szépirodalmi művet irt, a forradalom után, a Nővérek c. regényt 1857., mely a 31-iki kolera-zavargások hátteréből veszi tárgyát s azt az alapeszmét rajzolja, hogy az ember minden társadalmi helyzetben lehet boldog v. szerencsétlen, mert a megelégedettség főforrása szívünkben van. Alapeszméje hasonlít tehát Karthausiéhez, színezete azonban derültebb; célzatossága nincs, a 30-as évek felvidéki magyar viszonyait sok igazsággal rajzolja; míg azonban a külső elbeszélés e művében, Eötvösnek ismét fejlettebb mint a többiekben, addig az élet kevesebb benne s tartalma nem oly megkapó. Eötvös e munkájával búcsút is vett a szépirodalomtól, de még ezután is aratott akadémiai és politikai beszédeivel egy másik rokontéren, a szónoklat mezején kiváló érdemeket.

1839-1867. tartott emlékbeszédeit (Kazinczy, Széchenyi, Vörösmarty, Szalay László, Kölcsey, Kőrösi Csoma Sándor, Reguly, Dessewffy József és Emil fölött) és elnöki megnyitóit 1868. összegyűjtve is kiadta Magyar államférfiak és írók c. A nagy vonásokkal rajzoló, eszmékben, érzésekben gazdag és költői retorikával előadott beszédek egyaránt foglalkoztatták a hallgatók szívét és képzeletét, s a magyar közéletnek mindig ünnepei voltak, gyűjteményben olvasva azonban kevésbé változatosak. Az akadémiai szónoklatnak Eötvös Kölcsey után sokáig mindenesetre első képviselője volt nálunk.

Önálló munkái:
A kritikus apotheosisa, Pest 1831. (Bajza ellen a Conversations-Lexikoni pörben);
A háramlók, vigj. 3 felv. (1833);
Boszú, szomorujáték (1834);
Angelo, dráma Hugó V. után (1836);
Vélemény a fogházjavítás ügyében (1838); D
ie Emancipation der Juden (1840. Eredetileg magyar nyelven a Budapesti Szemlében jelent meg, németre Klein Hermann fordította; olaszul 1842);
Kelet népe és a Pesti Hirlap (1841);
A karthausi (1842. két köt., első kiadása az Árvizkönyvben jelent meg, a többi 1852, 1856, 1862, 1871, 1875, 1882, kétféle is; 1892. németre fordította Klein Hermann 1842., 5. kiadása Dux Adolftól 1862. 6. kiad. Bécs, 1872, életrajzzal Duxtól; van francia forditás is);
Emlékbeszéd Kőrösi Csoma Sándor felett (Bpest 1893);
A falu jegyzője; reg. (3 köt., 1845, újabban: 1865 és 1891 német ford. Majláth János gr. Bpest 1846, ujabb német kiadások: 1851, Bécs 1872 és 1878; angolul Wencksten Ottótól Village Notary c. a. London 1850. Pulszky Ferenc előszavával; olaszul Helfy Ignáctól Verona 1855.);
Reform, (Lipcse 1846 és Pest 1868. németül Lipcse 1846);
Magyarország 1514, regény, (Pest 1847, újabban: 1886 és 1892. németül Dux Adolf 1850);
Über die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Österreich. (Lipcse 1850, újabban: Bécs 1851, és Pest 1871). A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (Bécs és Pest 1851, 1854. 2 kötet; újabban Pest 1871, németül saját ford. Lipcse 1851-54);
Nővérek, regény (Pest 1857, két kötet, újabban 1862, németül Dux Adolftól u. o. 1858); Elbeszélések (1859, újabban 1890, németül Dux Adolftól Ungarische Dorfgeschichten c. a. 1862);
Die Garantien der Macht und Einheit Österreichs (Lipcse 1859);
Felelet b. Kemény Gábor néhány szavára, (Pest 1860);
Die Sonderstellung Ungarns vom Standpunkte der Einheit Deutschlands (Lipcse 1859, magyarra ford. Toldy István: Magyarország külön állása Németország egységének szempontjából Pest 1861). Emlékbeszéd gr. Széchenyi István felett, (Pest 1860, németül is);
1861. máj. 17. tartott országgyűlési beszéde (1861. németül is);
Gyöngysorok b. Eötvös József összes szépirodalmi műveiből, fűzte Vachott Sándorné (1861);
Gondolatok (1865, újabban a hátrahagyott kéziratokból bővítve 1874,1884; németül: Bécs 1864, Pest és Bécs 1867);
A nemzetiségi kérdés (Pest 1865, németre ford. Falk Miksa 1865)
Emlékbeszédei.
Magyar írók és államférfiak (Pest 1868);
Költeményei (1871 Székely Bertalan és Lotz Károly rajzaival);
Für den Glanz des Hauses. Nach einem unvollendeten Romane des Verfassers bearbeitet und ergänzt von Adolf Dux (Bécs 1873);
Beszédei I. kötet (Budapest 1875);
Összes munkái (1886, kiadja Ráth Mór, 14 köt.).

Idézve a Pallas Lexikonból