1970-ben az egységesülő tanító- és tanárképzés következtében szükségessé vált a
már működő 2. sz. Gyakorlóiskola mellett egy új nyolcévfolyamos gyakorló általános
iskola alapítása. Ezért 1970-ben a felsőfokú tanítóképző intézet gyakorlóiskolájának
jogutódjaként megalakult az 1. sz. Gyakorlóiskola. Az intézmény a tanárképző főiskola
főépületében kapott elhelyezést. A főiskola profiljának bővülése és a hallgatói létszám
emelkedése miatt a gyakorlóiskola a Jósavárosban 1980-ban felépített ötszintes épületbe
költözött át.
Az új elhelyezés korszerű tárgyi feltételeket teremtett a gyakorlóiskola számára.
A lakótelep belsejében felépített intézmény biztosította a nyugodt tanításhoz fontos zajmentes
környezetet. Az épület tervezésekor figyelembe vették a sajátos gyakorlóiskolai funkciót azzal,
hogy különböző előkészítő, elemző helyiségeket, előadókat alakítottak ki. Az oktatás
követelményeinek megfelelő technikai eszközökkel, jól felszerelt könyvtárral, olvasóteremmel,
valamint tornacsarnokkal látták el az iskolát.
Iskolánk 1993. szeptemberében vette fel Eötvös József, a reformkor kiemelkedő írójának és
közéleti személyiségének nevét.